Korábbi cikkeimben elkezdtem bontogatni a boldog, kiegyensúlyozott élet mibenlétét és annak diszharmóniáját, vagyis amikor felborul az egyensúly szervezeti működésünkben. És emiatt valamilyen diétával barátkozik valaki, akár önként, akár a sors keze által. Mielőtt a további területekre térnék és az adott konkrét témákat ismertetném veletek, szeretnék egy kicsit elidőzni az egyensúly helyreállításának lehetőségeinél. Annál is inkább, mert ez nem csupán a test jóllétét szabályozza, hanem a lelki folyamatokra is éppen úgy hatással van. Akkor, amikor felborul az egyensúly, sok minden közrejátszik egyidejűleg, tehát nem csak kizárólag a táplálkozásról beszélünk, hanem sok más befolyásoló tényezőről is. Ennek alappilléreit egy szóval úgy jellemezném, hogy életmód. Persze ez egy olyan terület, amelyről elég nehéz néhány szóban beszélni, de azért megpróbálom összefoglalni pár mondatban a lényeges perspektívát. Ugye már mondtam, hogy a szervezet működése egymással összefüggő, tehát minden mindennel kapcsolatban áll közvetlenül vagy közvetve. Így alkot az egész egy komplett rendszert. Ezért amikor valahol egy egyszerű változás jön létre, az valójában láncreakciószerűen az összes többi területre is hatással van. Ilyen esetben a szervezet első körben megpróbálja azt a saját energiáinak felhasználásával kompenzálni. Amennyiben alapvetően az életmódod megfelel az egészséges működésnek, csak valamilyen oknál fogva pillanatnyi kizökkenés jött létre, akkor ez a kompenzáció nagyon jól végbemegy és a továbbiakban visszaáll a rend. Amikor a kizökkenés nemcsak átmeneti, hanem tartós, akkor egy ideig a szervezet jól tud kompenzálni, de egy idő után kifárad, elfogynak a tartalékok, csökken az energiaszint, egyre több terület kerül bevonásra. Ezzel egyidőben a közérzet is változik, eleinte kevésbé zavaró, majd egyre figyelemfelkeltőbb, és egy idő után nehezen elviselhető jelzések formájában felborul teljesen az egyensúly. Ezt azért tartottam lényegesnek elmondani, hogy megértsd, miért fontos odafigyelni már az apró jelzésekre is.
Most pedig térjünk vissza akkor a helyreállítás lehetőségeire. Az első és legfontosabb, hogy az apró jelzéseket jelentősen könnyebb helyreállítani, mint megvárni a súlyosabb elváltozásokat, mert ott már sokkal komplikáltabb feladat visszaállítani a rendet. Ha azonban mégis elengedted az egyszerűbb lehetőséget és megvártad, hogy bonyolultabbá váljon a helyzet, akkor több oldalról érdemes megközelíteni az adott problémát. Ha pl. megjelenik egy tünet, fájdalom, vagy rosszullét, akkor első körben célszerű kideríteni a kiváltó okot, vagyis a probléma gyökerét. Azzal, hogy elnyomod a tünetet, pillanatnyilag lehet, hogy elérsz változást a közérzetedben, jobban érzed magad, de nem szüntetted meg a problémádat, vissza fog térni ugyanúgy egészen addig, amíg a kiváltó okot meg nem szünteted. Na ez az, ami nem egyszerű. Pl. hogyha valamely szerved működése megváltozik, ennek kiváltó tényezőjeként minden lehetőséget számba kell venni. Ezalatt értem az orvosi diagnosztikai vizsgálatok által mutatott eredményeket, valamint minden további befolyásoló tényező felmérésének lehetőségeit. Vannak olyan tényezők, amelyek szinte minden esetben közrejátszanak az egyensúly felborulásában. Ilyen pl. a stressz, a helytelen életmód. Tehát amit te magad is meg tudsz tenni, mielőtt kétségbeesnél, vedd számításba ezeket a tényezőket. Nézd végig egyenként, mit mutat a te életedben az egyensúly rendszere. Ezeknek fő területei:
Táplálkozás
Mozgás
Munka – pihenés megfelelő aránya
Aktív – passzív kikapcsolódás
Pihentető alvás
Ha ezek bármelyike hiányos és tartósan fennáll, máris erős kockázati tényező az egészség megváltozásában. Ha itt rendet teszel, sokszor nincs is szükség más beavatkozásra, magától helyreáll a rend. Ezek azok a területek, amelyek biztosítják számodra a regenerálódás folyamatát, amely a testi és a lelki működésedet is egyensúlyba hozza.
Ne habozz, kezdd el most. Ha egyedül nem boldogulsz, kérj segítséget.