SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZAT
(HÁZIREND)
A bejelentkezés megkezdésével és szolgáltatás igénybevételével Ön elfogadja a házirend szabályait.
A házirend célja a szolgáltatás zavartalan működésének biztosítása, amely elengedhetetlen a hatékony és minőségi kezelések megvalósításához.
Bejelentkezés, időpont egyeztetés telefonon nyitvatartási időben, vagy az online bejelentkezési felületen non stop történik.
A megbeszélt időpontokra minden esetben pontosan érkezzen. Késés esetén az igényelt kezeléshez szükséges időtartam csökken, melynek következtében a hatékonyság nem lesz megfelelő, valamint bizonyos szolgáltatások idő hiányában nem is valósíthatók meg. Túlságosan korán sem célszerű érkezni, mert két vendég között fertőtlenítési, előkészítési folyamatok zajlanak. Ezáltal a fölösleges várakozás elkerülhető.
Időpontot csak akkor foglaljon le, ha biztos benne, hogy meg tud jelenni a megbeszélt időben.
Az időpontok rendszeres visszamondása, áthelyezése vagy netán vissza sem mondása etikátlan a többi kliensre és a szolgáltatóra nézve egyaránt. Egyrészt elveszi a lehetőséget azoktól, akik szívesen részt vettek volna valamilyen kezelésen az adott időben, valamint többféle szempontból kiesést jelent a szolgáltató számára is. Amennyiben színvonalas szolgáltatást szeretne elvárni, annak létrejöttéhez elengedhetetlen a kölcsönös együttműködés. Ezért kérem, tiszteljen meg azzal, hogy megfontoltan dönt, amikor időpontját lefoglalja.
Időpontja érvényesítésével Ön kötelezettséget vállal a választott szolgáltatás díjának megfizetésére. Minden olyan időpont, mely nem kerül lemondásra, érvényes foglalásnak minősül, függetlenül attól, hogy megjelent-e az adott időben vagy sem. Amennyiben időpontját nem mondja vissza és nem jelenik meg az adott időben, a lefoglalt időtartamra 4000,- Ft alapdíj kerül felszámításra. Következő időpontot csak ennek rendezése után tud foglalni.
Ha a foglalás lemondása az aktuális időpont előtti 36 órán belül történik, 2000,- Ft lemondási díj kerül felszámításra.
Keletkezett tartozását személyesen vagy átutalással (banki vagy szép kártya) tudja kiegyenlíteni.
Amennyiben nem tud eljönni a lefoglalt időpontban, de valamely családtagja vagy ismerőse igénybe szeretné venni Ön helyett a szolgáltatást, ebben az esetben nem kell lemondási díjat fizetni.
Az időpontok lemondására kizárólag telefonon van lehetőség, telefonhívással vagy sms-ben, név és időpont pontos megjelölésével. Minden más platformról indított lemondási szándék érvénytelennek minősül, mivel nincs lehetőség mindegyiket folyamatosan nyomon követni.
A kezelések minden esetben az aktuális állapothoz igazodnak, az időtartam ennek megfelelően változhat.
Ajándékutalvány vásárlása esetén célszerű időpontot egyeztetni az átvételhez, mert kiszolgálásra csak a kezelések közötti szünetekben van lehetőség. Ezáltal az esetleges, hosszas várakozás szintén elkerülhető.
Bérletek felhasználása a mindenkori aktuális árak alkalmazása szerint történik.
A higiénikus környezet megtartása érdekében kérem, ügyeljen a tisztaságra. A kezelőhelyiségben váltópapucs használata kötelező. Ehhez a várótérben talál vendégpapucsot. Amennyiben saját papucsot szeretne használni, kérem hozza magával.
A kezelő egységekben folyó szolgáltatások gyakran fokozott koncentrációt, csendet igényelnek. Kérem, tartsa tiszteletben, hogy hangoskodással, zajongással ne zavarja az itt folyó tevékenységet.
A zavartalan munka közös érdek, tiszteljük egymást azzal, hogy kölcsönösen támogatjuk az Ön számára legjobb szolgáltatás létrejöttét.
KÖSZÖNÖM AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST!
Gyöngy Harmony Egészség Stúdió