Nem tudom, ki hogy van vele, én a proteines turmixokat nem bírom meginni. Viszont futás, sportolás után jól esik egy kis fehérje utánpótlás. Néha előfordul az is, pl. utazások során, hogy a minőségi étkezések nem megoldhatóak, azok száma vagy tartalma nem felel meg a szervezet igényeinek, ilyenkor is jól jön egy kis energia “csemege”. Amit nagyon szeretek benne, hogy bárhová magammal vihetem, nem foglal nagy helyet, könnyen elrejtem a táskában. Tuti, hogy nem tartalmaz semmilyen nem kívánatos anyagot, tartósítót. Változatos tartalommal, különböző ízekben és gyorsan elkészíthető. Hűtőben néhány napig tárolható. Túl sokat nem érdemes készíteni belőle, egyébként is 5 perc alatt megvan. 

Hozzávalók:
1 cs. pekándió
1 cs. zabpehely
1/2 cs. kókuszliszt
1 cs. proteinpor
1/3 cs. tisztított víz
csokoládé

A hozzávalókat a víz kivételével tedd aprítóba, először lassúbb, majd gyors fordulatszámon dolgozd össze. Ezután add hozzá a vizet és mixeld tovább. Ha szeretnél, víz helyett növényi tejet is használhatsz. Ha netán úgy érzed, hogy nem elég a víz mennyisége, nagyon kicsinyenként növeld. Az állag függ a felhasznált alapanyagok minőségétől, rosttartalmától. Tehát fontos, hogy szükség esetén épp egy picit adj csak hozzá mindig a folyadékból. Ha ezzel megvagy, ne lepődj meg, egy ragacsos állagú tömböt kapsz, ez teljesen normális. Simítsd egy lapos dobozba, tepsibe, vagy amid van otthon, majd tedd a hűtőbe 3-4 órára. Ezután felszeletelheted, majd forgasd jó minőségű, legalább 75%-os olvasztott csokoládéba. Én itt most cukormentes csokit használtam. Durvára tört pekándióval, aszalt gyümölccsel is gazdagíthatod. Proteinből mogyorósat használtam, de vaníliával is nagyon finom lesz.