Kókuszdió héjából tálat készíteni több szempontból remek gondolat. Először is lesz egy jó kis tálad, amely  természetes környezetből származik és kártékony módosítások nélkül kerül felhasználásra. Ez már önmagában is megnyerő számomra. Ebből következően egészségre ártalmatlan, amely a mai világban egyre ritkábban mondható el, sajnos. Ezen kívül véded a környezetet, ami szintén előnyt jelent, hiszen újrahasznosítottál valamit, ezzel tettél egy lépést az élhetőbb jövő felé. Eme cselekedetedet megsokszorozva hozzájárulhatsz ahhoz, hogy ez a bolygó fellélegezzen és újra tiszta, boldog környezetben élhess. A tudat, hogy jó cél érdekében cselekszel, valamint az, hogy máris többszörös előnyt mondhatsz magadénak, önmagában is boldogsággal tölthet el. Ehhez járul még az alkotás öröme, melyet felszabadító motiváció indíttat, így hozzájárul a lelki békéd megerősítéséhez is. Ugye, mennyi mindent ad egy egyszerű kókusztál készítése?

Készítsd elő az eszközöket. Amire szükséged lesz: kókuszdió, kézi fúró vagy egy nagyobb szög, fűrész, csiszolóvászon, erős kés, ceruza, kókuszzsír, méhviasz

Keresd meg a kókusz egyik végén lévő 3 pontot, fúrd át közülük azt, amelyiket a legkönnyebb.

Ezután a kókuszvizet folyasd egy pohárba.

Egy késsel tisztítsd meg a héjat a külső háncstól. Ezután helyezd a kókuszt egy nagyobb pohárba vagy tálkába, és ceruzával rajzold körbe egyenletesen a vágás helyét.

Fogd a fűrészt és vágd körbe, addig, amíg kettéválik.

Szedd ki a kókusz húsát. Ehhez használhatsz kanalat vagy kést. Nekem a kés jobb megoldásnak bizonyult. Először több helyen beirdaltam.

Ezután alányúlva óvatosan megfeszítettem és kiemeltem.

A felszabadult kókuszhéjat ezután csiszolóvászonnal jó alaposan csiszold simára.

Mindkét oldalán, kívül és belül is.

Dupla falú edénykében, vagy ha ilyened nincs, akkor egy kis edénykében, pl. kávés csésze, mini konzerv doboz, stb., 1 tk kókuszzsírhoz adj egy borsónyi méhviaszt, majd az egészet mindenestől tedd vízfürdőbe, addig melegíts, míg az elegy felolvad. Néha fogpiszkálóval megkeverheted, hogy segítsd a folyamatot.

Papírtörlő segítségével ezzel az organikus keverékkel kend át jó alaposan kívülről. 

Hagyd állni pár órát, hogy a kókuszhéj jól magába szívja, majd ismételd meg az eljárást. Látni fogod, ahogy a részecskék között szépen elrendeződve belülről is egyenletes sötétebb szín képződik.

Ezzel az eljárással egy természetes védő réteget képeztél a tálkádra.

KÉSZ

Tanács: Tisztítás során ne használj mosogatószert vagy egyéb vegyszereket. A szennyeződést frissen, folyó víz alatt öblítsd le. Időnként célszerű megismételni a viaszos karbantartást, ennek gyakorisága a használat mértékétől függően változó. Összeségében így megnövelheted a tálkád élettartamát.